Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola

 

Igazgatói köszöntő

 

 

Intézményünk, a Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola Gádoros Nagyközség egyetlen alapfokú nevelési-oktatási intézménye. Az intézmény 2012. szeptember 1-től a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő katolikus egyházi intézmény. Előtte önkormányzati fenntartású intézményként működött, neve Némann Valéria Általános Iskola volt.

Pedagógiai hitvallásunk:

Intézményünk arra kötelezi el magát, hogy az egész ember kifejlesztésén munkálkodjék, hiszen Krisztusban, a tökéletes emberben minden emberi érték teljesen kibontakozik és egymásba fonódik. Iskolánk tiszteli az emberi értékeket, érvényre juttatva azt az autonómiát, amely megilleti őket, eközben betöltve saját küldetését, amely minden ember szolgálatára kötelezi. Felismerve a krisztusi tanítás fényében az ember alapvető küldetését, az egészséges személyiség és a hit alapjait egyszerre kívánjuk megteremteni. A családokkal való kapcsolattartás folyamán segítjük őket az igaz értékek megtalálásában, éppen ezért az intézmény nyitott mindazon családok számára, akik elfogadják az iskola katolikus szellemiségét. Más felekezetből érkező családoknál tiszteletben tartjuk saját vallási szokásaikat.

Iskolánkban a keresztény értékekre épülő pedagógiai tevékenység segítségével, magas színvonalon neveljük, oktatjuk a ránk bízott gyermekeket, akik a középiskolában is megállják helyüket. Munkánkat igazolja a számtalan tanulmányi és sportversenyen szerzett helyezés, érem, valamint az országos mérésekben elért kimagasló eredmény. A magas szakmai színvonal és a vallásos nevelés biztosításához iskolánkban olyan légkört teremtünk, amelyben tanulóink otthon érzik magukat és ebben a családias légkörben könnyebben teljesítik a szülők és a pedagógusok által megfogalmazott elvárásokat.

Iskolánk nyolc évfolyamos általános iskola, évfolyamonként a tanulói létszámtól függően egy, illetve két osztállyal. Kiemelten foglalkozunk a kisgyermekek alapkészségeinek fejlesztésével, nagy figyelmet fordítunk az idegen nyelv és az informatika oktatására. Tanulóink első és ötödik osztálytól felmenő rendszerben heti két hittan órán vesznek részt.

Az első és második, valamint az ötödik és hatodik osztályban mindennapos testnevelés van. Minden alsós tanulócsoportunk osztálykeretben vesz részt társastánc órákon az ország vezető tánciskolájának, a Szentesi SZILVER Művészeti Iskolának a szervezésében. Kötelező idegen nyelv az angol. Tanulóink szakköri formában tanulhatják a német nyelvet heti két órában. Az informatika oktatását elsőtől nyolcadik osztályig tanítjuk heti egy órában, csoportbontásban. A lehetőségek függvényében csoportbontást alkalmazunk a nagyobb létszámú osztályokban magyar és matematika tantárgyakból. A tantárgyak mellett modulokat is oktatunk: tánc- és dráma, hon- és népismeret, egészségtan, etika, médiaismeret. Az első osztályban iskolaotthonos formában tanulnak a gyerekek, illetve három napközis csoportunkba még kb. 60 tanuló jár, a jogosultak ingyenesen étkezhetnek. Az ételallergiásoknak speciális étkezést biztosítunk.

Középiskolára előkészítő foglalkozások segítik matematikából és magyarból a nyolcadikosok felkészülését a továbbtanulásra. 2013-ban nyolcadikosaink 80%-a nyert felvételt valamilyen érettségit adó középiskolába. 2009. szeptember 1-vel vezettük be az Integrált Pedagógiai Rendszert a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulók segítése érdekében.

Kiemelten tehetséges és érdeklődő tanulóink számára egyéni foglalkozásokat tartunk, versenyekre, vetélkedőkre készítjük fel őket.

A 16 óráig tartó egyéb foglalkozások között vannak nyelvi szakkörök (angol, német, orosz), informatika és ECDL vizsgára felkészítő szakkör, felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások, sportfoglalkozások (foci, kézilabda, asztalitenisz, zumba fitnesz), tanulószoba, magyar nyelvi szakkör. A délutáni foglalkozásokon való részvétel nem kötelező, mindenki szabadon választhat az érdeklődési körének megfelelő foglalkozást.

Érdeklődő tanulóink számára a békéscsabai Jókai Színházba szervezünk bérletes előadás látogatást.

Iskolánk jól felszerelt, minden gyermek korszerű, kényelmes, „légpárnás” tanulószéken ülhet napközben. Hat interaktív táblánk van, két informatikai szaktantermünkben 30 db multimédiás számítógépen folyik az oktatás.

Diáksport Egyesületünkben kézilabda, labdarúgás, asztalitenisz és birkózás sportcsoportok működnek. Szülői Szervezetünk aktívan részt vesz az iskola életében, háromévenként rendeznek Jótékonysági bált (2012-ben 750.000 Ft-ot gyűjtöttek össze a szülők, amit tanulói székek és asztalok beszerzésére fordítottunk).

Minden évben tartunk egészségnapot és sportnapot. Pedagógusaink minden évben szerveznek osztálykirándulásokat, a kirándulás költségeihez lehetőség szerint a nehéz helyzetben lévő gyermekek számára támogatást biztosítunk. Saját önkormányzati autóbuszunkkal szállítjuk a gyerekeket, így a költségek nagymértékben csökkenthetők. Saját iskolai könyvtárat működtetünk főállású könyvtáros-tanító alkalmazásával.

Diákjaink ellátogathatnak erdélyi testvérközségünkbe Torjára, hetedik osztályosaink pedig a Határtalanul program keretében az erdélyi Szovátán töltenek egy hetet a gádorosi önkormányzat Panoráma pihenőházában épült pihenőházában.

Alapító okiratunk szerint a maximális tanulólétszámunk 400, ezért akár vidékről is várjuk azokat a gyermekeket, akik egy jól felszerelt, nyugodt, barátságos, a keresztény értékrend alapján nevelő iskolában akarják folytatni tanulmányaikat. Az autóbusz-közlekedés Orosháza felé kiváló, óránként vannak járatok.

Kozmer Imre igazgató